p1040389.jpg
p1040389.jpg

SELF- NARRATION (ÖNELBESZÉLÉS)

A narrative szó az ókori szaknszkrit “gana” szóból származik, aminek jelentése”tudni”, ami a két latin szó, (ganarus) és a (narro) szavakon keresztül öröklődött. Általános eszköznek számított a tudásra és az elbeszélésre, a tudás befogadására és annak átadására. A narráció egy eszköz, mely aktív gondolkozásra késztet és segít a problémák feldolgozásában, beszélni azokról és meghallgatni azokat.

A narráció az emberi lélek számára igazi hatást kifejtő és megelégedésül szolgáló, mely olyan vonzó erővel bír, ami meghaladja a kultúrákat, a századokat, az ideológiákat és a tudományokat. Az átadás, mely a történésekről meglehetősen sok részletet tartalmaz, egyértelműen és extenzíven kapcsolatban áll a képzett narrátorral, aki közkincsé teszi azokat az elemeket, melyek az érzés erős és finom kombinációját váltják ki, és mi megtapasztaljuk, amikor odafigyelünk és megértjük a szöveg valódi jelentését.

A narráció a sajátos helyzeteket, finom részleteket, élénk képmásokat nyújt és mindez, mintegy alapjául szolgál a tapasztalatok érzékelésére és az azokra adott hatásos válaszokra. A narráció jelentősen különbözik az információtól, és a mindennapi kommunikációtól, ugyanis a narráció nélkül is tudunk kommunikálni. A narráció az érzelmek nyelve és teljesebb válaszokat képes felidézni, mint maguk a tények kijelentése.

A narrátor társadalmi jelentőségét Walter Benjamin bizonyította be.  Úgy jellemezte a narrátort, mint egy becsületes embert, aki megfigyeli, megőrzi mindazt, amit látott és tanult, aki tanú egyben, eszköz a közösség számára. A narrátor feladata, hogy megértse “ a tapasztalatok alapján a folyamatot…az ő élete, az ő tehetsége azzal tűnik ki, ahogy az eseményeket elmondja… a narrátor egy tanácsadó azoknak, akik figyelnek rá.”

Self-narration akkor történik, amikor egy személy ki akarja fejezni önmagát és feltárja önmagát. A self-narration tartalmazza a saját élet leírásának képességét, ami a gyakorlaton keresztül fejleszthető és ily ódon a tanulási folyamat támogatásának fontos eszközévé válik.

Az utóbbi évtizedekben a felnőtt képzésben egyre inkább a pedagógia eszközként használható fel. A self-narration-t úgy azonosították, mint a kézműves hagyományokhoz kapcsolódó jó módszert, a művészi szenvedély és tudás átadására.

A kézműves életében a self-narration akkor sikeres, ha nem csak a fogások, a folyamatok, a fortélyok átadását, de ennél sokkal többet jelent, a művészi elhivatottságot, érzékenységet és tudatosságot is, ami hozzátartozik ahhoz, hogy művészi életet lehessen élni. Ezen a ponton a folyamat nemzetközinek tekinthető és előre irányuló, tapasztalatokat birtokolni és megosztani, és így a kettőt magamévá tenni. A múlt, amit a múltban tapasztalt a jelen tapasztalatainak fényében új értelmet nyer, amit a narrátor és a hallgató együtt él meg. Ez az új tudás, ami a saját történeteihez, saját életéhez kapcsolódik.

A self-narration a felnőttek motiválására hivatott, és arra a képességre, hogy mentorrá váljanak, és a fiatal felnőttek pedig tudatában legyenek kulturális hagyományaik fontosságának.

A self-narration tartalma

  • nem a tények és események jegyzéke, hanem azok átadásának,
  • az egyén által irányított saját élet érzelmi tapasztalatainak mély vizsgálata, ami vezeti az elbeszélő embert, amikor képes gondolatait, érzelmeit és érzéseit kifejezni,
  • Az elbeszélésnek semmi köze sincs mások megítéléséhez, sokkal inkább a kapcsolathoz, a párbeszédhez, az egymáshoz kapcsolódáshoz, az új csoportok szerveződéséhez, az átváltozáshoz.

A fiatalok és az idősek, akik a kézművességben szerzett tapasztalatokkal rendelkeznek, tréningezhetők, hogy magabiztosak legyenek saját élet-történeteik átadásában, mivel jobb átadni és megbecsülni saját élet-történeteiket egy nagyobb családias és kulturális közegben. Ők átadhatják ezeket az érzéseiket, értékeiket, és bepillantást adhatnak a fiataloknak.

A felnőttképzésre vonatkozóan elmondható, hogy a tartalom csak a “program” egyik része, helyette nagyon fontosak a szavak, a jelképek és metaforák, az utalások, a többértelműségek, vizsgálva először is a témák, az epizódok és az események mély értelmezését. Az átadó narrátor kutató és a szó művésze egyben, aki “bármit is akar mondani, akár egy név, amit kifejez, egy ige, aminek életet ad, és csak egy melléknév, amivel valami leírható”. (Gustave Flaubert)

A self-narration a felnőtt oktatásban szorosan együtt jár egy pozitív és bizalmi kapcsolattal.

Ha a narrációhoz jó kontextust, környezetet akarunk teremteni, akkor keresni kell egy olyan helyiséget, ahol az embereket fogadhatjuk.

Kétszeresen is ellenőrizni kell, hogy az emberek, akik részt vesznek a workshop-ban hajlandók-e az átadásra és befogadásra, nekifogni a saját tréningezéshez vagy „időpazarlás” volt, akkor majd meg kell ismételni a narrációt.
Az idő sokkal inkább a folyamathoz szükséges, mint magához a tartalomhoz/eredményhez.

A mi TRAME programunk képes létrehozni a dolgok leltárát, ami módosítható és a múlt tapasztalatainak időpontjáig elvezetni a teljes folyamatot.

A mi projektünkben a self-narration tanulásának és gyakorlatának célja, hogy támogassuk a képességek átadását.

Kezdő pontnak az tekinthető, hogy először az élet felszíni oldalával foglalkozzunk és csak az első tréning után legyen terítéken a projekt témája és maga a tanfolyam iránya.

Az ezt követő képzésen egy rövid történetre koncentráljunk, amely a projekt témáját érinti, amit a tapasztalatok átadásával történő beszélgetés követ, amivel új körforgás és új narráció jön létre.

A narráció olyan, mint egy ellenállási akció, az ellenállás erkölcsi akciója, a múlt és a hagyomány elfelejtése és az iránta tanúsított közöny ellen.

 

 

 

 

SELF- NARRATION (ÖNELBESZÉLÉS)

A narrative szó az ókori szaknszkrit “gana” szóból származik, aminek jelentése”tudni”, ami a két latin szó, (ganarus) és a (narro) szavakon keresztül öröklődött. Általános eszköznek számított a tudásra és az elbeszélésre, a tudás befogadására és annak átadására. A narráció egy eszköz, mely aktív gondolkozásra késztet és segít a problémák feldolgozásában, beszélni azokról és meghallgatni azokat.

A narráció az emberi lélek számára igazi hatást kifejtő és megelégedésül szolgáló, mely olyan vonzó erővel bír, ami meghaladja a kultúrákat, a századokat, az ideológiákat és a tudományokat. Az átadás, mely a történésekről meglehetősen sok részletet tartalmaz, egyértelműen és extenzíven kapcsolatban áll a képzett narrátorral, aki közkincsé teszi azokat az elemeket, melyek az érzés erős és finom kombinációját váltják ki, és mi megtapasztaljuk, amikor odafigyelünk és megértjük a szöveg valódi jelentését.

A narráció a sajátos helyzeteket, finom részleteket, élénk képmásokat nyújt és mindez, mintegy alapjául szolgál a tapasztalatok érzékelésére és az azokra adott hatásos válaszokra. A narráció jelentősen különbözik az információtól, és a mindennapi kommunikációtól, ugyanis a narráció nélkül is tudunk kommunikálni. A narráció az érzelmek nyelve és teljesebb válaszokat képes felidézni, mint maguk a tények kijelentése.

A narrátor társadalmi jelentőségét Walter Benjamin bizonyította be.  Úgy jellemezte a narrátort, mint egy becsületes embert, aki megfigyeli, megőrzi mindazt, amit látott és tanult, aki tanú egyben, eszköz a közösség számára. A narrátor feladata, hogy megértse “ a tapasztalatok alapján a folyamatot…az ő élete, az ő tehetsége azzal tűnik ki, ahogy az eseményeket elmondja… a narrátor egy tanácsadó azoknak, akik figyelnek rá.”

Self-narration akkor történik, amikor egy személy ki akarja fejezni önmagát és feltárja önmagát. A self-narration tartalmazza a saját élet leírásának képességét, ami a gyakorlaton keresztül fejleszthető és ily ódon a tanulási folyamat támogatásának fontos eszközévé válik.

Az utóbbi évtizedekben a felnőtt képzésben egyre inkább a pedagógia eszközként használható fel. A self-narration-t úgy azonosították, mint a kézműves hagyományokhoz kapcsolódó jó módszert, a művészi szenvedély és tudás átadására.

A kézműves életében a self-narration akkor sikeres, ha nem csak a fogások, a folyamatok, a fortélyok átadását, de ennél sokkal többet jelent, a művészi elhivatottságot, érzékenységet és tudatosságot is, ami hozzátartozik ahhoz, hogy művészi életet lehessen élni. Ezen a ponton a folyamat nemzetközinek tekinthető és előre irányuló, tapasztalatokat birtokolni és megosztani, és így a kettőt magamévá tenni. A múlt, amit a múltban tapasztalt a jelen tapasztalatainak fényében új értelmet nyer, amit a narrátor és a hallgató együtt él meg. Ez az új tudás, ami a saját történeteihez, saját életéhez kapcsolódik.

A self-narration a felnőttek motiválására hivatott, és arra a képességre, hogy mentorrá váljanak, és a fiatal felnőttek pedig tudatában legyenek kulturális hagyományaik fontosságának.

A self-narration tartalma

  • nem a tények és események jegyzéke, hanem azok átadásának,
  • az egyén által irányított saját élet érzelmi tapasztalatainak mély vizsgálata, ami vezeti az elbeszélő embert, amikor képes gondolatait, érzelmeit és érzéseit kifejezni,
  • Az elbeszélésnek semmi köze sincs mások megítéléséhez, sokkal inkább a kapcsolathoz, a párbeszédhez, az egymáshoz kapcsolódáshoz, az új csoportok szerveződéséhez, az átváltozáshoz.

A fiatalok és az idősek, akik a kézművességben szerzett tapasztalatokkal rendelkeznek, tréningezhetők, hogy magabiztosak legyenek saját élet-történeteik átadásában, mivel jobb átadni és megbecsülni saját élet-történeteiket egy nagyobb családias és kulturális közegben. Ők átadhatják ezeket az érzéseiket, értékeiket, és bepillantást adhatnak a fiataloknak.

A felnőttképzésre vonatkozóan elmondható, hogy a tartalom csak a “program” egyik része, helyette nagyon fontosak a szavak, a jelképek és metaforák, az utalások, a többértelműségek, vizsgálva először is a témák, az epizódok és az események mély értelmezését. Az átadó narrátor kutató és a szó művésze egyben, aki “bármit is akar mondani, akár egy név, amit kifejez, egy ige, aminek életet ad, és csak egy melléknév, amivel valami leírható”. (Gustave Flaubert)

A self-narration a felnőtt oktatásban szorosan együtt jár egy pozitív és bizalmi kapcsolattal.

Ha a narrációhoz jó kontextust, környezetet akarunk teremteni, akkor keresni kell egy olyan helyiséget, ahol az embereket fogadhatjuk.

Kétszeresen is ellenőrizni kell, hogy az emberek, akik részt vesznek a workshop-ban hajlandók-e az átadásra és befogadásra, nekifogni a saját tréningezéshez vagy „időpazarlás” volt, akkor majd meg kell ismételni a narrációt.
Az idő sokkal inkább a folyamathoz szükséges, mint magához a tartalomhoz/eredményhez.

A mi TRAME programunk képes létrehozni a dolgok leltárát, ami módosítható és a múlt tapasztalatainak időpontjáig elvezetni a teljes folyamatot.

A mi projektünkben a self-narration tanulásának és gyakorlatának célja, hogy támogassuk a képességek átadását.

Kezdő pontnak az tekinthető, hogy először az élet felszíni oldalával foglalkozzunk és csak az első tréning után legyen terítéken a projekt témája és maga a tanfolyam iránya.

Az ezt követő képzésen egy rövid történetre koncentráljunk, amely a projekt témáját érinti, amit a tapasztalatok átadásával történő beszélgetés követ, amivel új körforgás és új narráció jön létre.

A narráció olyan, mint egy ellenállási akció, az ellenállás erkölcsi akciója, a múlt és a hagyomány elfelejtése és az iránta tanúsított közöny ellen.

 

 

 

 


facebookemail
TraMe Project - siteice.com